SZTE TTIK HÖK :: Hírek

Ösztöndíj lehetőség az SZTE végzőseinek
Pályázati felhívás
Ösztöndíj lehetőség az SZTE végzőseinek Kedves Hallgatók! A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesített a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatói részére. A szellemitulajdon-védelem alapjainak megismerésére, az egyetemi hallgatók tudásszintjének fokozására a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesített a Szegedi Tudományegyetem végzős alap- illetve mesterképzéses hallgatói részére. Idén augusztusban a Szegedi Tudományegyetem öt hallgatója részesült fejenként 100.000 forintos ösztöndíjban, amit a szakdolgozatukban kutatott téma iparjogvédelmi, illetve szerzői jogi vonatkozásainak vizsgálatára fordíthatnak. Az őszi félévben szeptember 28-ig van lehetőségük pályázni a hallgatóknak. Az ösztöndíj célja, hogy a szakdolgozatot készítő hallgatók alapfokú ismereteket szerezzenek a szellemitulajdon-védelemről és azt munkájuk során alkalmazzák. A 2012 szeptemberében/decemberében, illetve 2013 januárjában záróvizsgázó hallgatóknak – akik az előző félévben részt vettek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által szervezett 20 órás iparjogvédelmi tanfolyamon, vagy szellemitulajdon-védelmi ismereteket tartalmazó egyetemi képzésben – még van lehetőségük pályázni az ösztöndíjra. A pályázat beadási határideje 2012. szeptember 28. A jelentkezés feltételeit az egyetem honlapjáról letölthető pályázati felhívás tartalmazza.
Létrehozva 2012-08-27 11:17:15 UTC


Vissza

Hozzászólások

Vendég felhasználó
Nem vagy bejelentkezve.
Jelentkezz be
vagy regisztrálj!
Szavazás

PartyPonty.hu
EHÖK
SZTE TTIK HÖK
Newton(e)
Newton(e)
Hírek címkefelhője